Magic Burger

Magic Burger III.ker. Szentendrei út 30. Profi üzlet előtt egy büfé kocsiban.
Nyitva 11:00-20:00, szombat 11:00-15:00

Házi készítésű húspogácsa, friss zöldség, lila hagyma, mustár-ketchup-majonéz óriási méret.
Friss marha húsból, vagy sertés húsból.
Ennyit tudtam tegnapig az óbudai újság 31. oldaláról.

Ma kiadtam az útirányt, délben hamburgert ebédelünk. És lőn.

A büfékocsi olyan mint máshol. De előtte békésen álldogáló emberek. Az illat gyomorkordító. A várakozás közben egy félbolond kéregető lány sündörög a sorbanállókhoz, foghíjas arcát kétcentire igyekszik hozzád közelíteni, majd amikor közlöd vele, hogy nincs, és nem adsz neki semmit, eloldalog.De nem megy messze, figyelőállásba helyezkedik, mert annyira azért nem bolond, hogy ne tudná, a kéregetés olcsó és gyors pénz. Aztán, hogy a sor végére beáll mögénk egy fiatal lány, őt is kezelésbe veszi, nem hagyja magát eltántorítani, mutogat a lány kezében látszó ezresre, hogy adja oda neki, és mielőtt szegény áldozat megfutamodna, vagy a kezében szorongatott ebédpénzét oda nem adja ennek az erőszakos szerencsétlennek, rádörrenek, hogy az előbb mondtuk már, hogy kotródjon innen! A fiam mondja, hogy ez a nő minden nap végigjárja az útvonalát, a HÉV megállókat a végállomástól befelé, és végigkéregeti az utat.
A sor végén álló leányzó hálásan köszöni meg a segítséget, és innentől kezdve békésen várunk sorunkra.No, a közjáték csak az időt segít gyorsabban elmulasztani
A sor gyarapszik, a sor végén állók türelmetlenek, és éhesek. Van aki el is megy. Pedig bent a két tulajdonos igencsak szaporán dolgozik. Dehát minden frissen készül. Ennek az az ára, hogy várni kell. És aki ezt nem hajlandó tudomásul venni, vagy szűkre szabott ebédideje van csak, az elmegy. Mert itt a kiszolgálás szigorúan érkezési sorrendben történik.

A méret önmagáért beszél.
Az ízét majd elmondom én:
A húspogácsa nem fagyasztott, hanem friss. A fűszerezése harmonikus és zamatos. A hús körbeér a buciban, nincsenek üresjárati zöldséges harapások, minden falatba jut a húspogácsából is.
A zöldség friss, ropogós, talán az én ízlésem szerint kicsit több a hagyma, mint szeretném. A lila hagyma jó benne, de talán jobb lenne a fehér hagyma - amit hamburger hagymának, vagy saláta hagymának is neveznek. És én vékonyabbra vágva szeretem... de persze ez csak az én ízlésem.

A büfé a forgalmas Szentendrei úton áll, leülni, vagy ott helyben megenni nem nagyon lehet, bár láttam büfé asztalokat a kocsi mellett, és kicsit távolabb van vagy három pad is, de szerintem nem alkalmas az utca a helyszíni fogyasztásra, mert óhatatlanul összekeni magát az ember az étellel, és nincs hol kezet mosni. Így tehát alufóliába csomagolva viszi magával az ember a hamburgert, és otthon kellő be- és kimosakodás kíséretében befalhatja az óriást.

Az ízélmény frenetikus. Mellőzi a bohócos kísérőízt, és azt a szagot, ami mindegyik bohócosnál terjeng, és amit nagyon nem kedvelek.
Mióta megtanultam hogy kell otthon hamburgert csinálni, azóta ilyen jót, még sehol sem ettem, mint a Magic burger, vagy mint otthon csinálunk.
Ha számolgat az ember, akkor az is pillanatok alatt kiderül, hogy olcsóbban otthon sem tudom kihozni, mint ahogy azt a Mágikusok teszik. És akkor még nem szóltunk az otthoni pepecselésről mosogatásról és terjengő konyhaszagról, és az étkezés utáni azonnali hajmosási szükségességről.

Magic Burger forever!

Értékelés: Jövünk máskor is!

Remény: egyszer összejön a tulajdonosoknak annyi haszon, hogy egy leülős, be- és kiülős, teraszos, kézmosós, önkiszolgálós, lelkes személyzettel bővített hamburgerezőt nyithatnak. Itt a harmadik kerületben. Én szeretném.

És akkor most a képek, amik önmagukért beszélnek:



Mire befejezem ezt a bejegyzést hét óra van. Már megy a DVSC - Liteksz meccs, és annyira tele van a gyomrom, mintha most fejeztem volna be a hamburgeremet. Pedig azt még déli egykor ettem. Vacsorára nem lesz gondunk.
Kérek egy pohár vizet...

Zöldborsó főzelék

fél kiló zöldborsó
5 dkg-nyi vaj, vagy fél deci olíva olaj, vagy zsír
egy evőkanál liszt
fél deci tej
fél deci víz
csipet só
két kávéskanál cukor

A borsót a zsíradékban megdinsztelem, azaz addig pirítom,a meddig a borsónak megváltozik a színe, illetőleg, ha fagyasztott borsót használok, akkor ameddig kiolvad. Ráteszed a sót,
Meghintem a liszttel, tovább pirítom - ne ijedj meg, ha csomókba áll a liszt a borsón- majd eloszlik később.
Felöntöd a vízzel meg a tejjel, megcukrozod, és addig főzöd, ameddig megfő a borsó és főzelék állagú lesz. Ha kell még hozzá folyadék tejjel és vízzel is pótolhatod. De először kevés folyadékot adj hozzá, kb. félig lepje csak el.



Ha sósan akarod enni a borsófőzeléket, akkor egy kis fej hagymát lereszelsz, és a zsíradékban megpirítod, majd ezen dinszteled a borsót. Tovább ugyanúgy főzöd, csak cukrot nem teszel bele, és több sót adsz hozzá, és egy kevés borsot is.


Ha már délben nem tudtál elérni, legalább itt van, itt bármikor megtalálod...

Görögdinnye

Nem, nem , ezt nem főzni kell!
A görögdinnye tálalásáról akarok írni.

Amikor gyerek voltam, nagyanyám a dinnyét a pincébe tette le az alsó lépcsőre hűlni, vagy az ásott kútba engedte le láncra kötözött erős hálószatyorban. Persze volt, hogy a dinnye leszakadt és ott úszkált a kút vizében és már férfi erő és találékonyság kellett a kihalászásához. De jött apám, és kifurmányolta, hogy hogyan lehet kiszedni a kútból az addigra már elég jól lehűlt dinnyét.
Aztán ettük, ki szeletre vágva, kint a kertben, fülig maszatosan, még a könyökén is ragacsos dinnyelével, ki az asztalnál, kanállal, vagy késsel porciózva és kézzel falatozva - karéj kenyérrel, ki késsel villával, de egy biztos, a dinnyét héjában szolgálták fel, ami ott billegett a tányéron. Nekem nem nőtt rossz dinnye. Szerettem mindet, csak volt, hogy egyik másik nem volt 'olyan' édes.

Azóta már sem nagyanyám, sem apám nem él, a házat eladtuk, se kút, se pince, a dinnyék se olyan édesek már mint akkor...

Van viszont véges befogadóképességű hűtőszekrény, és van dinnye.

A nyári hűtőkapacitáson mindig kifog egy-egy hat-nyolc-tízkilós görögdinnye. Pedig dinnye kell, mert imádjuk, és mert egészséges.

A megoldás pedig pofonegyszerű: a hazagurított dinnyét szépen megmosod, papírtörlővel megtörölöd és felvágod. Igen előbb hosszában aztán keresztben, és széles szeleteket vágsz a gyümölcs húsából. Ha igazán gondos akarsz lenni, kipiszkálgatod a magokat, ha meg akarod hagyni a dinnyeevés élvezetét, akkor benne hagyod. A széles szeleteket egy tálcára/ zárható műanyag dobozba teszed, és már mehet is a hűtőbe.
Innentől kezdve teljesen konform az asztali étkezéshez a görögdinnye, nem kell magadat összekenni vele, késsel villával eheted.

Persze egyből felvághatod kockákra is kimagozhatod, és akkor már csak egy villa kell hozzá, és mehetsz be vele a fotelba, filmet nézni.

Mert dinnyét enni bármikor lehet!

Panoráma terasz büfé: A pisztrángos

Klára nap alkalmából ismét csak pisztrángra szavaztunk.
Bővül a család, és már heten ültük körbe az asztalt.
Most Nagymaroson, a Panoráma terasz büfében.
A kilátás pazar volt, és ahogy szokták is mondani, ha szép visegrádi kilátást akarsz, menj át Nagymarosra.
Rettentő érdekes volt, mert a városban harmincnégy fok volt, és ahogy kiszálltunk a nagymarosi parkolóban, rögtön langy dunai szellő lengedezett, és az árnyas teraszon ülve az idei nyár eddig legkellemesebb nyári délutánját töltöttük el.

A pisztráng, mint a túlparton is, pont olyan pompás.
Ízletes, a kakukkfüves grillezett mindent visz.
A diós meg olyan ízorgiát adott, hogy az anyukám, aki negyven éve nem evett halat - mert akkor egy tiszaparti halsütő bódéban félig sült kövér pontyot kapott- gond nélkül és jó étvággyal bekebelezte a pisztrángból azt az adagot, amire hitelesítve van a maga nyolcvanöt évével. És elismeréssel szólt róla, hogy ez igen finom volt.
A lányom sweetheartja, aki -mint az asztalnál félve elmondta, hogy az édesvízi halat nem szereti- olyan műgonddal fejtette le a gerincről az utolsó falatkát is, hogy öröm volt nézni.
Pedig akkor amikor ezt megtudtam kivert a víz, hogy olyan helyre hoztuk, ahol pisztráng van és csak pisztráng.

De szerinte is remek volt.

A terasz árnyas, levegős, szellős, tágas, a pincér amikor kell ott van, az étel frissen készül, semmi fagyasztott krumpli, a hal talán reggel még élt, az ízesítése állandó színvonalú, semmi káros eltérés vagy lazaság nem fedezhető fel. A hal olyan amilyennek lenni kell.
Az étterem manapság is kuriózum még, mert nem akar mindenkit kiszolgálni, nem kétszáz ételfajtát sorol fel az étlapján, ( tizennyolc sor két hasábon és kész, és ebben már a fejezetek közötti sorkihagyás is benne van) - nem akar tegnapi marhapörköltet, és tegnapelőtti fagyasztott sült krumplit a vendég elé tenni, - egy valamit süt, de azt tökélyre fejlesztve.
Pisztrángot.

Nem kell ezt tovább ragozni, aki nem hiszi járjon utána. És jó szívvel ajánlom, hogy próbálja ki mindenki, és nem fog csalatkozni.

Az árak pedig teljesen elfogadhatóak. A pisztráng dekája 55 forint, nyersen mérve. Egy egy hal körülbelül harminc dekás. A köret hozzá további 400 forint ( sül tkrumpli 350, saláta- mustáros, vagy citromos öntettel 400 forint) Kétezer forintból akkora svájci tányért kapsz megpakolva, hogy nem győzöd megenni.

Egy bánatom azért van.
Nem volt füstölt pisztráng.
A pincér bánatosan vallotta be, hogy nem érkezett meg a fűrészpor, így nem tud nekünk füstölt pisztrángot hozni. Pedig azt szántam desszertnek a végére.

Persze marlenkát nem bírtunk már enni.

Ismét győzött a hal!

Értékelés: Jövünk máskor is, csak most már nehéz eldöntendő kérdés, hogy a Duna melyik partjára? Dunabogdányba, vagy Nagymarosra?

Útközben fagyi

Vátról hazafelé úgy gondoltam, hogy nem kell nekünk rohanni, nem kell nekünk az autópálya, lássuk mit rejt a Bakony, a Vértes meg a Pilis.Szépen komótosan elindultunk a mellékutakon. Minőségét tekintve egészen elégedettek voltunk, persze pesti utcákon éljünk a mindennapjainkat, és ahhoz képest minden csak jobb lehet.
Itt-ott megálltunk, rácsodálkoztunk egy-egy kanyarban előbukkanó tájra, egy hőerőműre (talán az ország egyetlen szénnel fűtött hőerőművét láttuk) annak rendezett, valamikor szebb napokat látott lakótelepére. Gondozott, lakható kis falvakon hajtottunk át, láttunk nyírott útszéli gyepet, virágözönt, felújított házakat, közösségi élet helyszínéül szolgáló épületeket, rendezett porákat, gondozott kerteket, körülkerített gyümölcsöst és olyan- de olyan házakat hogy azon gondolkodtunk, ide vajon ki és minek épített Tevje által megénekelt palotát, aminek két lépcsősora van -mert egy ugye lefele is kell, és isten bizony megvolt a harmadik is, hogy bámuljuk csupán...
Élhető vidéket láttunk.
Láttunk boltokat, amik délután háromkor végleg bezárnak, kocsmákat, egy hosszabb faluban volt vagy tizenhárom az út mellett, volt hogy az út két oldalán egyikkel szemben két másik kocsma állt, a szomszédban, a falu legszélén meg egy fabodega bögrecsárda volt.

Kisbér előtt jött velünk szembe egy biciklis,messziről csak azt látom, hogy kicsi csalinkázik a szembe oldalon, de közelebb érve kiderült, hogy akkora, de akkora puncsfagylalttal küzdött biciklizés közben, hogy csak néztem.
Bevallom, engem egy jó fagylalttal bárhova el lehet csábítani.

Onnan vagy száz méterre meg is láttam az útszéli kis fagyizót, nekem se kellett több, gyorsan megálltam.

Egy kis faházacska az út szélén, modern fagyis pulttal, többféle tölcsérrel, és féltucatnyi fagylalttal. Azzal a régi tipusú, főzött, illatos, kézi munkával nagy műgonddal készített-kavart fagylalttal, amire a húszon túliak még igen jól emlékeznek, a cukrászdákból, ahol a mokkás pohárban felszolgált frissen főzött kávéba belekerült egy ötvenfilléres gombócnyi vanília fagylalt, és ezzel olyan illatorgia járt együtt, amit szinte most is érzek...

Nahát, ilyen nosztalgiás fagylaltot árult ott Nagy Zoltánné a kisbéri Fagyizó-büféjében.
A kiszolgálás kedves, figyelmes, a kerti padok és asztalok tiszták, és bár az út szélén ülünk, egy kertből kikerített kis sarokban, tető alatt vagyunk, nap se süt ránk, eső sem verhet minket.

A fagylalt pont olyan finom volt, amilyennek a fagylaltot megismertük gyerekként, gazdag selymes ízű, a puncs kellően rum ízű, a csoki szép színű, nem agyon kakaózott, állagát tekintve éppen nyalható, sem nem olvadt, sem nem kemény.

Mindenkinek jó szívvel ajánlom, ha arra jár, semmiképpen se hagyja ki.
Nem ígérem, hogy minden nap itt fogok fagyizni, de nem rajtam múlik a dolog, - én törzsvendég lennék.
A cím: Nagy Zoltánné Kisbér Széchenyi u. 50/a Fagyizó-Büfé.

( ja és ezt a világ legtermészetesebb módján kezünkbe nyomott számláról tudom.)

Minősítés: jövök/jönnék máskor is.

Fehér Amúr

Tiszafüred, Halászcsárda, a közúti híd lábánál. Már többszörös látogatók vagyunk, legelőször januárban másodikán, útban hazafelé tértünk be, egy kósza ötlettől vezérelve és a harcsa halászlé csábításának engedve.
A csábító beváltotta az ígéretet. Többszörösen. Azóta ugyanis többször is engedtünk a csábításnak. Legutóbb tegnap.

A terasz sűrű szövésű szúnyoghálóval van körbekerítve, így a levegő jár a teraszom, de se szúnyog, se légy nem döngicsél és csipked. Ez egy akkora ötlet, melyet minden szabadtéri, vízparti helyen be kellene vezetni.A kis bográcsban felszolgált hallé ízletes, mi több pompás volt. Olyan friss kenyeret kaptunk hozzá, ami kívül ropogós, belül foszlós, és még langyos volt. A kiszolgálás gyors, pontos, és figyelmes. Azonnal kezedbe kapod az étlapot, amint elhelyezkedtél a kiszemelt asztalnál, a következő fordulóban már ott van előtted a jéghideg italod, és csak egy kézmosásnyi időd van addig, ameddig az asztalon ott gőzölög a két kis bogrács.Onnantól kezdve pedig tömény élvezet. A hallé pont annyira csípős, amennyire mindenki szereti, annyira zsíros, amennyire kell egy jó leveshez, annyira sűrű, amennyi elvárható egy halászlétől, és annyi hal van benne, hogy még éppen mind meg tudd enni, különösen, ha belsőséget is kértél bele. Az íze pedig,- remek.


Az ár elfogadható, két harcsa hallé egyikben belsőség, két kóla, két kávé, borravalóval 4.500.-Ft.

Maradéktalanul elégedetten fejeztük be az ebédet.

Továbbra is az a véleményem, hogy jövünk még.