Pilisi pisztráng 2

Eljött a húsvét első napja, és a dunabogdányi Siesta meglátogatásának ideje.
Kétszeres gyermekáldással felszerelkezve, időre foglalt asztalunk elfoglalása céljából meg is jelentünk.
Szokás szerint telt ház, csak a mi asztalunk áll vendég nélkül.

Sürgés, forgás, italok, pisztrángok kiválasztása, jóízű beszélgetés, vendégek jönnek-mennek, mindenki elégedett, mosolygós. Az asztaloknál meleg váltás, és egyszer csak érkezik egy idősebb pár, és elhangzik egy bátortalan kérdés: kutyával jöttünk, behozhatnánk ide a kutyát is?
A válasz szívet melengető: hát persze, aki kutyával jön, és kint hagyja a kutyáját, az nálunk nem kap enni.
Na persze, mit is lehetne várni egy olyan eltökélt állatbaráttól mint a Főnök.


És jönnek a kutyával, aki szocializált, aki azonnal kap egy tálka vizet, és boldogan leül gazdái lábához. Érzi, hogy itt bent őt mindenki elfogadta, és békésen viselkedik egész ebéd alatt.Aztán elégedetten távoznak, a kutya, és gazdái.

Később nesztelen cicatalpakon besétál egy nagytermetű kékmacska. Ne gondolj másra, mint amit mondok. Egy cica érkezik. Megtekinti a kutya tálkáját, iszik két kortyot, és szétnéz.
Már láttuk a múlt héten is, előkelően és mértéktartóan viselkedett akkor is.
Na de most, odajött, hagyta magát megsimogatni, odament a lányomhoz- aki valami delejes hatással van az állatokra- és az ölébe kéredzkedett. Sose látta azelőtt, de boldogan rezgő üzemmódra állította magát a cica, és elvoltak kettecskén.


Az ebéd fenomenális volt.

A grillezett pisztrángok kakukkfűvel, a rozmaringgal, a zöld pesztos pisztráng frissen illatosan érkezett, olyan harmonikus ízekkel, hogy az ember el se tudná képzelni, hogy ilyen ízorgiát élhet át néhány fehér húsú hallal.

Már az utolsó szálkát is leszopogattuk, és elégedetten dőltünk hátra, amikor eszembe jutott, hogy ajaj, én rendeltem egy füstölt pisztrángot is.

Itt a pisztrángot frissen, meleg füstön füstölik, és forrón érkezik, és pont akkorra lesz kész, mire befejezed a sült pisztrángodat, és susszansz kettőt.

Én elfelejthettem, de nem úgy a szakács.
Egyszer csak érkezik feketén, füstösen.



Nézegetjük, szagolgatjuk, és olyan illatokat érzünk, hogy csak na.

Jön a Főnök és egy késsel léket vág a feketére vált bőrön, és kinyitja. Az első falat után az ember azt érzi, soha többet nem akar füstölt sonkát enni, csakis és kizárólag füstölt pisztrángot!
De azt mindig.

Hogy tudtam én eddig pisztráng nélkül élni?

Útközben láttam néhány eladó házat.
Ki kéne költözni Dunabogdányba...
Csak hogy közelebb legyek. ( és ez itt minősítés helyett van)



Amúgy meg "Április négyről szóljon az ének"- ez nem kapcsolódik ide, ez csakúgy eszembe jutott.