fél kiló zöldborsó
5 dkg-nyi vaj, vagy fél deci olíva olaj, vagy zsír
egy evőkanál liszt
fél deci tej
fél deci víz
csipet só
két kávéskanál cukor
A borsót a zsíradékban megdinsztelem, azaz addig pirítom,a meddig a borsónak megváltozik a színe, illetőleg, ha fagyasztott borsót használok, akkor ameddig kiolvad. Ráteszed a sót,
Meghintem a liszttel, tovább pirítom - ne ijedj meg, ha csomókba áll a liszt a borsón- majd eloszlik később.
Felöntöd a vízzel meg a tejjel, megcukrozod, és addig főzöd, ameddig megfő a borsó és főzelék állagú lesz. Ha kell még hozzá folyadék tejjel és vízzel is pótolhatod. De először kevés folyadékot adj hozzá, kb. félig lepje csak el.
Ha sósan akarod enni a borsófőzeléket, akkor egy kis fej hagymát lereszelsz, és a zsíradékban megpirítod, majd ezen dinszteled a borsót. Tovább ugyanúgy főzöd, csak cukrot nem teszel bele, és több sót adsz hozzá, és egy kevés borsot is.
Ha már délben nem tudtál elérni, legalább itt van, itt bármikor megtalálod...
2010. augusztus 17., kedd
2010. augusztus 16., hétfő
Görögdinnye
Nem, nem , ezt nem főzni kell!
A görögdinnye tálalásáról akarok írni.
Amikor gyerek voltam, nagyanyám a dinnyét a pincébe tette le az alsó lépcsőre hűlni, vagy az ásott kútba engedte le láncra kötözött erős hálószatyorban. Persze volt, hogy a dinnye leszakadt és ott úszkált a kút vizében és már férfi erő és találékonyság kellett a kihalászásához. De jött apám, és kifurmányolta, hogy hogyan lehet kiszedni a kútból az addigra már elég jól lehűlt dinnyét.
Aztán ettük, ki szeletre vágva, kint a kertben, fülig maszatosan, még a könyökén is ragacsos dinnyelével, ki az asztalnál, kanállal, vagy késsel porciózva és kézzel falatozva - karéj kenyérrel, ki késsel villával, de egy biztos, a dinnyét héjában szolgálták fel, ami ott billegett a tányéron. Nekem nem nőtt rossz dinnye. Szerettem mindet, csak volt, hogy egyik másik nem volt 'olyan' édes.
Azóta már sem nagyanyám, sem apám nem él, a házat eladtuk, se kút, se pince, a dinnyék se olyan édesek már mint akkor...
Van viszont véges befogadóképességű hűtőszekrény, és van dinnye.
A nyári hűtőkapacitáson mindig kifog egy-egy hat-nyolc-tízkilós görögdinnye. Pedig dinnye kell, mert imádjuk, és mert egészséges.
A megoldás pedig pofonegyszerű: a hazagurított dinnyét szépen megmosod, papírtörlővel megtörölöd és felvágod. Igen előbb hosszában aztán keresztben, és széles szeleteket vágsz a gyümölcs húsából. Ha igazán gondos akarsz lenni, kipiszkálgatod a magokat, ha meg akarod hagyni a dinnyeevés élvezetét, akkor benne hagyod. A széles szeleteket egy tálcára/ zárható műanyag dobozba teszed, és már mehet is a hűtőbe.
Innentől kezdve teljesen konform az asztali étkezéshez a görögdinnye, nem kell magadat összekenni vele, késsel villával eheted.
Persze egyből felvághatod kockákra is kimagozhatod, és akkor már csak egy villa kell hozzá, és mehetsz be vele a fotelba, filmet nézni.
Mert dinnyét enni bármikor lehet!
A görögdinnye tálalásáról akarok írni.
Amikor gyerek voltam, nagyanyám a dinnyét a pincébe tette le az alsó lépcsőre hűlni, vagy az ásott kútba engedte le láncra kötözött erős hálószatyorban. Persze volt, hogy a dinnye leszakadt és ott úszkált a kút vizében és már férfi erő és találékonyság kellett a kihalászásához. De jött apám, és kifurmányolta, hogy hogyan lehet kiszedni a kútból az addigra már elég jól lehűlt dinnyét.
Aztán ettük, ki szeletre vágva, kint a kertben, fülig maszatosan, még a könyökén is ragacsos dinnyelével, ki az asztalnál, kanállal, vagy késsel porciózva és kézzel falatozva - karéj kenyérrel, ki késsel villával, de egy biztos, a dinnyét héjában szolgálták fel, ami ott billegett a tányéron. Nekem nem nőtt rossz dinnye. Szerettem mindet, csak volt, hogy egyik másik nem volt 'olyan' édes.
Azóta már sem nagyanyám, sem apám nem él, a házat eladtuk, se kút, se pince, a dinnyék se olyan édesek már mint akkor...
Van viszont véges befogadóképességű hűtőszekrény, és van dinnye.
A nyári hűtőkapacitáson mindig kifog egy-egy hat-nyolc-tízkilós görögdinnye. Pedig dinnye kell, mert imádjuk, és mert egészséges.
A megoldás pedig pofonegyszerű: a hazagurított dinnyét szépen megmosod, papírtörlővel megtörölöd és felvágod. Igen előbb hosszában aztán keresztben, és széles szeleteket vágsz a gyümölcs húsából. Ha igazán gondos akarsz lenni, kipiszkálgatod a magokat, ha meg akarod hagyni a dinnyeevés élvezetét, akkor benne hagyod. A széles szeleteket egy tálcára/ zárható műanyag dobozba teszed, és már mehet is a hűtőbe.
Innentől kezdve teljesen konform az asztali étkezéshez a görögdinnye, nem kell magadat összekenni vele, késsel villával eheted.
Persze egyből felvághatod kockákra is kimagozhatod, és akkor már csak egy villa kell hozzá, és mehetsz be vele a fotelba, filmet nézni.
Mert dinnyét enni bármikor lehet!
2010. augusztus 13., péntek
Panoráma terasz büfé: A pisztrángos
Klára nap alkalmából ismét csak pisztrángra szavaztunk.
Bővül a család, és már heten ültük körbe az asztalt.
Most Nagymaroson, a Panoráma terasz büfében.
A kilátás pazar volt, és ahogy szokták is mondani, ha szép visegrádi kilátást akarsz, menj át Nagymarosra.
Rettentő érdekes volt, mert a városban harmincnégy fok volt, és ahogy kiszálltunk a nagymarosi parkolóban, rögtön langy dunai szellő lengedezett, és az árnyas teraszon ülve az idei nyár eddig legkellemesebb nyári délutánját töltöttük el.
A pisztráng, mint a túlparton is, pont olyan pompás.
Ízletes, a kakukkfüves grillezett mindent visz.
A diós meg olyan ízorgiát adott, hogy az anyukám, aki negyven éve nem evett halat - mert akkor egy tiszaparti halsütő bódéban félig sült kövér pontyot kapott- gond nélkül és jó étvággyal bekebelezte a pisztrángból azt az adagot, amire hitelesítve van a maga nyolcvanöt évével. És elismeréssel szólt róla, hogy ez igen finom volt.
A lányom sweetheartja, aki -mint az asztalnál félve elmondta, hogy az édesvízi halat nem szereti- olyan műgonddal fejtette le a gerincről az utolsó falatkát is, hogy öröm volt nézni.
Pedig akkor amikor ezt megtudtam kivert a víz, hogy olyan helyre hoztuk, ahol pisztráng van és csak pisztráng.
De szerinte is remek volt.
A terasz árnyas, levegős, szellős, tágas, a pincér amikor kell ott van, az étel frissen készül, semmi fagyasztott krumpli, a hal talán reggel még élt, az ízesítése állandó színvonalú, semmi káros eltérés vagy lazaság nem fedezhető fel. A hal olyan amilyennek lenni kell.
Az étterem manapság is kuriózum még, mert nem akar mindenkit kiszolgálni, nem kétszáz ételfajtát sorol fel az étlapján, ( tizennyolc sor két hasábon és kész, és ebben már a fejezetek közötti sorkihagyás is benne van) - nem akar tegnapi marhapörköltet, és tegnapelőtti fagyasztott sült krumplit a vendég elé tenni, - egy valamit süt, de azt tökélyre fejlesztve.
Pisztrángot.
Nem kell ezt tovább ragozni, aki nem hiszi járjon utána. És jó szívvel ajánlom, hogy próbálja ki mindenki, és nem fog csalatkozni.
Az árak pedig teljesen elfogadhatóak. A pisztráng dekája 55 forint, nyersen mérve. Egy egy hal körülbelül harminc dekás. A köret hozzá további 400 forint ( sül tkrumpli 350, saláta- mustáros, vagy citromos öntettel 400 forint) Kétezer forintból akkora svájci tányért kapsz megpakolva, hogy nem győzöd megenni.
Egy bánatom azért van.
Nem volt füstölt pisztráng.
A pincér bánatosan vallotta be, hogy nem érkezett meg a fűrészpor, így nem tud nekünk füstölt pisztrángot hozni. Pedig azt szántam desszertnek a végére.
Persze marlenkát nem bírtunk már enni.
Ismét győzött a hal!
Értékelés: Jövünk máskor is, csak most már nehéz eldöntendő kérdés, hogy a Duna melyik partjára? Dunabogdányba, vagy Nagymarosra?
Bővül a család, és már heten ültük körbe az asztalt.
Most Nagymaroson, a Panoráma terasz büfében.
A kilátás pazar volt, és ahogy szokták is mondani, ha szép visegrádi kilátást akarsz, menj át Nagymarosra.
Rettentő érdekes volt, mert a városban harmincnégy fok volt, és ahogy kiszálltunk a nagymarosi parkolóban, rögtön langy dunai szellő lengedezett, és az árnyas teraszon ülve az idei nyár eddig legkellemesebb nyári délutánját töltöttük el.A pisztráng, mint a túlparton is, pont olyan pompás.
Ízletes, a kakukkfüves grillezett mindent visz.
A diós meg olyan ízorgiát adott, hogy az anyukám, aki negyven éve nem evett halat - mert akkor egy tiszaparti halsütő bódéban félig sült kövér pontyot kapott- gond nélkül és jó étvággyal bekebelezte a pisztrángból azt az adagot, amire hitelesítve van a maga nyolcvanöt évével. És elismeréssel szólt róla, hogy ez igen finom volt.
A lányom sweetheartja, aki -mint az asztalnál félve elmondta, hogy az édesvízi halat nem szereti- olyan műgonddal fejtette le a gerincről az utolsó falatkát is, hogy öröm volt nézni.
Pedig akkor amikor ezt megtudtam kivert a víz, hogy olyan helyre hoztuk, ahol pisztráng van és csak pisztráng.
De szerinte is remek volt.
A terasz árnyas, levegős, szellős, tágas, a pincér amikor kell ott van, az étel frissen készül, semmi fagyasztott krumpli, a hal talán reggel még élt, az ízesítése állandó színvonalú, semmi káros eltérés vagy lazaság nem fedezhető fel. A hal olyan amilyennek lenni kell.
Az étterem manapság is kuriózum még, mert nem akar mindenkit kiszolgálni, nem kétszáz ételfajtát sorol fel az étlapján, ( tizennyolc sor két hasábon és kész, és ebben már a fejezetek közötti sorkihagyás is benne van) - nem akar tegnapi marhapörköltet, és tegnapelőtti fagyasztott sült krumplit a vendég elé tenni, - egy valamit süt, de azt tökélyre fejlesztve.
Pisztrángot.
Nem kell ezt tovább ragozni, aki nem hiszi járjon utána. És jó szívvel ajánlom, hogy próbálja ki mindenki, és nem fog csalatkozni.
Az árak pedig teljesen elfogadhatóak. A pisztráng dekája 55 forint, nyersen mérve. Egy egy hal körülbelül harminc dekás. A köret hozzá további 400 forint ( sül tkrumpli 350, saláta- mustáros, vagy citromos öntettel 400 forint) Kétezer forintból akkora svájci tányért kapsz megpakolva, hogy nem győzöd megenni.
Egy bánatom azért van.
Nem volt füstölt pisztráng.
A pincér bánatosan vallotta be, hogy nem érkezett meg a fűrészpor, így nem tud nekünk füstölt pisztrángot hozni. Pedig azt szántam desszertnek a végére.
Persze marlenkát nem bírtunk már enni.
Ismét győzött a hal!
Értékelés: Jövünk máskor is, csak most már nehéz eldöntendő kérdés, hogy a Duna melyik partjára? Dunabogdányba, vagy Nagymarosra?
2010. augusztus 10., kedd
Útközben fagyi
Vátról hazafelé úgy gondoltam, hogy nem kell nekünk rohanni, nem kell nekünk az autópálya, lássuk mit rejt a Bakony, a Vértes meg a Pilis.Szépen komótosan elindultunk a mellékutakon. Minőségét tekintve egészen elégedettek voltunk, persze pesti utcákon éljünk a mindennapjainkat, és ahhoz képest minden csak jobb lehet.
Itt-ott megálltunk, rácsodálkoztunk egy-egy kanyarban előbukkanó tájra, egy hőerőműre (talán az ország egyetlen szénnel fűtött hőerőművét láttuk) annak rendezett, valamikor szebb napokat látott lakótelepére. Gondozott, lakható kis falvakon hajtottunk át, láttunk nyírott útszéli gyepet, virágözönt, felújított házakat, közösségi élet helyszínéül szolgáló épületeket, rendezett porákat, gondozott kerteket, körülkerített gyümölcsöst és olyan- de olyan házakat hogy azon gondolkodtunk, ide vajon ki és minek épített Tevje által megénekelt palotát, aminek két lépcsősora van -mert egy ugye lefele is kell, és isten bizony megvolt a harmadik is, hogy bámuljuk csupán...
Élhető vidéket láttunk.
Láttunk boltokat, amik délután háromkor végleg bezárnak, kocsmákat, egy hosszabb faluban volt vagy tizenhárom az út mellett, volt hogy az út két oldalán egyikkel szemben két másik kocsma állt, a szomszédban, a falu legszélén meg egy fabodega bögrecsárda volt.
Kisbér előtt jött velünk szembe egy biciklis,messziről csak azt látom, hogy kicsi csalinkázik a szembe oldalon, de közelebb érve kiderült, hogy akkora, de akkora puncsfagylalttal küzdött biciklizés közben, hogy csak néztem.
Bevallom, engem egy jó fagylalttal bárhova el lehet csábítani.
Onnan vagy száz méterre meg is láttam az útszéli kis fagyizót, nekem se kellett több, gyorsan megálltam.
Egy kis faházacska az út szélén, modern fagyis pulttal, többféle tölcsérrel, és féltucatnyi fagylalttal. Azzal a régi tipusú, főzött, illatos, kézi munkával nagy műgonddal készített-kavart fagylalttal, amire a húszon túliak még igen jól emlékeznek, a cukrászdákból, ahol a mokkás pohárban felszolgált frissen főzött kávéba belekerült egy ötvenfilléres gombócnyi vanília fagylalt, és ezzel olyan illatorgia járt együtt, amit szinte most is érzek...
Nahát, ilyen nosztalgiás fagylaltot árult ott Nagy Zoltánné a kisbéri Fagyizó-büféjében.
A kiszolgálás kedves, figyelmes, a kerti padok és asztalok tiszták, és bár az út szélén ülünk, egy kertből kikerített kis sarokban, tető alatt vagyunk, nap se süt ránk, eső sem verhet minket.
A fagylalt pont olyan finom volt, amilyennek a fagylaltot megismertük gyerekként, gazdag selymes ízű, a puncs kellően rum ízű, a csoki szép színű, nem agyon kakaózott, állagát tekintve éppen nyalható, sem nem olvadt, sem nem kemény.
Mindenkinek jó szívvel ajánlom, ha arra jár, semmiképpen se hagyja ki.
Nem ígérem, hogy minden nap itt fogok fagyizni, de nem rajtam múlik a dolog, - én törzsvendég lennék.
A cím: Nagy Zoltánné Kisbér Széchenyi u. 50/a Fagyizó-Büfé.
( ja és ezt a világ legtermészetesebb módján kezünkbe nyomott számláról tudom.)
Minősítés: jövök/jönnék máskor is.
Itt-ott megálltunk, rácsodálkoztunk egy-egy kanyarban előbukkanó tájra, egy hőerőműre (talán az ország egyetlen szénnel fűtött hőerőművét láttuk) annak rendezett, valamikor szebb napokat látott lakótelepére. Gondozott, lakható kis falvakon hajtottunk át, láttunk nyírott útszéli gyepet, virágözönt, felújított házakat, közösségi élet helyszínéül szolgáló épületeket, rendezett porákat, gondozott kerteket, körülkerített gyümölcsöst és olyan- de olyan házakat hogy azon gondolkodtunk, ide vajon ki és minek épített Tevje által megénekelt palotát, aminek két lépcsősora van -mert egy ugye lefele is kell, és isten bizony megvolt a harmadik is, hogy bámuljuk csupán...
Élhető vidéket láttunk.
Láttunk boltokat, amik délután háromkor végleg bezárnak, kocsmákat, egy hosszabb faluban volt vagy tizenhárom az út mellett, volt hogy az út két oldalán egyikkel szemben két másik kocsma állt, a szomszédban, a falu legszélén meg egy fabodega bögrecsárda volt.
Kisbér előtt jött velünk szembe egy biciklis,messziről csak azt látom, hogy kicsi csalinkázik a szembe oldalon, de közelebb érve kiderült, hogy akkora, de akkora puncsfagylalttal küzdött biciklizés közben, hogy csak néztem.
Bevallom, engem egy jó fagylalttal bárhova el lehet csábítani.
Onnan vagy száz méterre meg is láttam az útszéli kis fagyizót, nekem se kellett több, gyorsan megálltam.
Egy kis faházacska az út szélén, modern fagyis pulttal, többféle tölcsérrel, és féltucatnyi fagylalttal. Azzal a régi tipusú, főzött, illatos, kézi munkával nagy műgonddal készített-kavart fagylalttal, amire a húszon túliak még igen jól emlékeznek, a cukrászdákból, ahol a mokkás pohárban felszolgált frissen főzött kávéba belekerült egy ötvenfilléres gombócnyi vanília fagylalt, és ezzel olyan illatorgia járt együtt, amit szinte most is érzek...
Nahát, ilyen nosztalgiás fagylaltot árult ott Nagy Zoltánné a kisbéri Fagyizó-büféjében.
A kiszolgálás kedves, figyelmes, a kerti padok és asztalok tiszták, és bár az út szélén ülünk, egy kertből kikerített kis sarokban, tető alatt vagyunk, nap se süt ránk, eső sem verhet minket.
A fagylalt pont olyan finom volt, amilyennek a fagylaltot megismertük gyerekként, gazdag selymes ízű, a puncs kellően rum ízű, a csoki szép színű, nem agyon kakaózott, állagát tekintve éppen nyalható, sem nem olvadt, sem nem kemény.
Mindenkinek jó szívvel ajánlom, ha arra jár, semmiképpen se hagyja ki.
Nem ígérem, hogy minden nap itt fogok fagyizni, de nem rajtam múlik a dolog, - én törzsvendég lennék.
A cím: Nagy Zoltánné Kisbér Széchenyi u. 50/a Fagyizó-Büfé.
( ja és ezt a világ legtermészetesebb módján kezünkbe nyomott számláról tudom.)
Minősítés: jövök/jönnék máskor is.
2010. augusztus 5., csütörtök
Fehér Amúr

Tiszafüred, Halászcsárda, a közúti híd lábánál. Már többszörös látogatók vagyunk, legelőször januárban másodikán, útban hazafelé tértünk be, egy kósza ötlettől vezérelve és a harcsa halászlé csábításának engedve.
A csábító beváltotta az ígéretet. Többszörösen. Azóta ugyanis többször is engedtünk a csábításnak. Legutóbb tegnap.
A terasz sűrű szövésű szúnyoghálóval van körbekerítve, így a levegő jár a teraszom, de se szúnyog, se légy nem döngicsél és csipked. Ez egy akkora ötlet, melyet minden szabadtéri, vízparti helyen be kellene vezetni.

A kis bográcsban felszolgált hallé ízletes, mi több pompás volt. Olyan friss kenyeret kaptunk hozzá, ami kívül ropogós, belül foszlós, és még langyos volt. A kiszolgálás gyors, pontos, és figyelmes. Azonnal kezedbe kapod az étlapot, amint elhelyezkedtél a kiszemelt asztalnál, a következő fordulóban már ott van előtted a jéghideg italod, és csak egy kézmosásnyi időd van addig, ameddig az asztalon ott gőzölög a két kis bogrács.
Onnantól kezdve pedig tömény élvezet. A hallé pont annyira csípős, amennyire mindenki szereti, annyira zsíros, amennyire kell egy jó leveshez, annyira sűrű, amennyi elvárható egy halászlétől, és annyi hal van benne, hogy még éppen mind meg tudd enni, különösen, ha belsőséget is kértél bele. Az íze pedig,- remek.
Az ár elfogadható, két harcsa hallé egyikben belsőség, két kóla, két kávé, borravalóval 4.500.-Ft.
Maradéktalanul elégedetten fejeztük be az ebédet.
Továbbra is az a véleményem, hogy jövünk még.
2010. július 30., péntek
Étterem kritika
Olvasom egy magát zseninek tituláló, oly nagyon elszaporodott főzősblogok egyik bloggerjének bejegyzéseit, és étteremkritikáit. Ami érdekes, az az étterem kritikák. Nem az, hogy mit ír, hogy neki teszik az ami nekem nem tetszett, hanem az, hogy a blogja alján ott van az étterem tulajdonosoknak szóló felhívás:
"Van egy remek, hangulatos éttermed? Szeretnéd, ha megjelentetném a véleményem róla a blogomon? Hívj meg, cserébe publicitást adok, megírom ajánlásom / véleményem itt a blogon ország-világ előtt. Bevállalod? "
Jaa, hogy ezt te így csinálod? Meghívnak egy kétszemélyes vacsorára, te meg leírod, hogy milyen szuper volt? Olcsó vagy.
Illetve nem is! Sóher vagy! Így oldod meg az ingyen vacsorákat.
Én persze éppen ezért nem is hiszek neked. Hisz miért is írnál rosszat a vendéglátódról?
Tudod, én úgy írom a kritikákat, hogy arra járok, bemegyek, rendelek az étlapról, meggusztálom, megeszem - ha ehető,aztán kifizetem, hazamegyek és megírom amit tapasztaltam.
Az igazat.
Mert amit ingyen adnak, annak más az ár-érték aránya, az mindenképpen jó, mert ingyen volt. A kritikánál a lényeg az, hogy megérte-e az étel az árát, jó volt-e, különleges volt-e, a pincér figyelmes volt-e velem, az átlag, névtelen, beeső fogyasztóval, és jól éreztem-e magam ott.
Én így írtam és írok éttermekről:
Aquamarina étterem
Dunabogdányi Siesta
Dunakömlődi halászcsárda
Mongol étterem
Dobogókői Platán panzió
Szent Flórián étterem
Trófea grill
Vakvarjú étterem
Zebegényi cukrászda
Most csak ennyi jutott eszembe, amikről írtam is.
Igaz az én blogom alján nincs is ott, hogy hívjatok meg bevállalós éttermesek, és én majd jól megkritizállak benneteket...
"Van egy remek, hangulatos éttermed? Szeretnéd, ha megjelentetném a véleményem róla a blogomon? Hívj meg, cserébe publicitást adok, megírom ajánlásom / véleményem itt a blogon ország-világ előtt. Bevállalod? "
Jaa, hogy ezt te így csinálod? Meghívnak egy kétszemélyes vacsorára, te meg leírod, hogy milyen szuper volt? Olcsó vagy.
Illetve nem is! Sóher vagy! Így oldod meg az ingyen vacsorákat.
Én persze éppen ezért nem is hiszek neked. Hisz miért is írnál rosszat a vendéglátódról?
Tudod, én úgy írom a kritikákat, hogy arra járok, bemegyek, rendelek az étlapról, meggusztálom, megeszem - ha ehető,aztán kifizetem, hazamegyek és megírom amit tapasztaltam.
Az igazat.
Mert amit ingyen adnak, annak más az ár-érték aránya, az mindenképpen jó, mert ingyen volt. A kritikánál a lényeg az, hogy megérte-e az étel az árát, jó volt-e, különleges volt-e, a pincér figyelmes volt-e velem, az átlag, névtelen, beeső fogyasztóval, és jól éreztem-e magam ott.
Én így írtam és írok éttermekről:
Aquamarina étterem
Dunabogdányi Siesta
Dunakömlődi halászcsárda
Mongol étterem
Dobogókői Platán panzió
Szent Flórián étterem
Trófea grill
Vakvarjú étterem
Zebegényi cukrászda
Most csak ennyi jutott eszembe, amikről írtam is.
Igaz az én blogom alján nincs is ott, hogy hívjatok meg bevállalós éttermesek, és én majd jól megkritizállak benneteket...
2010. június 27., vasárnap
Almás pite
-70dkg. liszt
-50dkg Ráma
-5 dkg élesztő
-1 dl. tej
-csipetnyi só
-2 csomag vaníliás cukor
-2 evőkanál kristálycukor
-1 tojás sárgája
-10 dkg. darált dió
1kg alma lereszelve
fahéj,cukor
Az élesztőt megfuttatom meleg tejben a 2 cs van cukorral,
A lisztbe öntöm a felolvasztott Rámat, sót, 2 ek.cukrot és a felfuttatott tejes élesztőt.
Jól összedolgozom (ne ragadjon a kézhez a tészta), ha kell még bele liszt pótolom.
A tésztát 2 cipóra osztom,az egyikkel kibélelem a kivajazott tepsit,szórok rá kis darált diót vagy zsemlemorzsát.
Rászórom a kicsavart almát,ráfektetem a kinyújtott tészta másik felét.
Tojássárgájával megkenem a tetejét,hogy szép aranysárgára süljön.Villával megszurkálom az egyenletes átsülés miatt.
Előmelegített sütőben 170 fokon sütöm (kb.20-25 percig).
A recept Ibolya receptje, és a tegnapi divecenter bulin nagyon fogyott, mert igen finom.
-50dkg Ráma
-5 dkg élesztő
-1 dl. tej
-csipetnyi só
-2 csomag vaníliás cukor
-2 evőkanál kristálycukor
-1 tojás sárgája
-10 dkg. darált dió
1kg alma lereszelve
fahéj,cukor
Az élesztőt megfuttatom meleg tejben a 2 cs van cukorral,
A lisztbe öntöm a felolvasztott Rámat, sót, 2 ek.cukrot és a felfuttatott tejes élesztőt.
Jól összedolgozom (ne ragadjon a kézhez a tészta), ha kell még bele liszt pótolom.
A tésztát 2 cipóra osztom,az egyikkel kibélelem a kivajazott tepsit,szórok rá kis darált diót vagy zsemlemorzsát.
Rászórom a kicsavart almát,ráfektetem a kinyújtott tészta másik felét.
Tojássárgájával megkenem a tetejét,hogy szép aranysárgára süljön.Villával megszurkálom az egyenletes átsülés miatt.
Előmelegített sütőben 170 fokon sütöm (kb.20-25 percig).
A recept Ibolya receptje, és a tegnapi divecenter bulin nagyon fogyott, mert igen finom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)