Vakvarjú - meg süket is.

Szombaton megint a Vakvarjúban volt búvártalálkozó, de meg kellett állapítanom, hogy a hely nem javult. Sőt...
A kerthelyiségben ültünk le, szerencsére jó idő volt, de az öreg pincér jutott nekünk, aki profi szintre fejlesztette a vendég meg nem látásának képességét. ( Lehet, ő volt az étterem címerállata...) Volt, hogy hárman, felállva integettek neki, hogy a hatalmas kerthelyiségben ( kb. 15x5 méteres nagyságban) vetné reájuk érdeklődő pillantását, hogy a mi a jó eget akarhat egy jó 20 fős asztaltársaság, fél órával az utolsó sörök kiérkezése után. Na vajon mit?
Hát ő a maga erejéből sose tudta volna meg, mert vagy vak volt, vagy vakmerő. Mert vagy nem látta, nem hallotta, vagy úgy gondolta, hogy a cégnek nincs szüksége arra a fejenként 3-4 ezresre, meg neki se a borravalóra, amit ez a 20 ember ott akart hagyni, mert voltunk olyan elvetemültek, hogy még vacsorázni is akartunk.

Nagyon nehezen értük el célunkat. És amikor végre kegyeskedett odajönni hozzánk, akkor nagyon gyorsan leadtunk a rendelésünket, de akkor meg az volt a válasz, hogy "mit gondolnak, úgysem tudok ennyi mindent megjegyezni"! az ember esze megáll, és ácsorog!
Amikor meg kértünk még egy adag kenyérlángost az előételhez, akkor közölte velünk, hogy egyáltalán nem tudja garantálni! Na ekkor azért mondtuk neki, hogy mi vagyunk tulajdonképpen a vendégek, és tán mégiscsak kéne valamit próbálkozni neki, hogy mi valamelyest elégedettek legyünk.
Kipróbáltam a kenyérlángoson készült ételüket, ami szinte szóról szóra azonos volt egy jobbfajta, általam szeretett, vastag tésztás pizzával. Jó volt, friss volt, elegendő volt.

Igaz, hogy az aszalt szilvával töltött csirkemellben annyira forró volt a szilva, hogy komoly égési sérülést okozott az éhes vendég szájpadlásán. De ez se nem a szakács, se nem a pincér hibája.

Ami viszont a pincér hibája, a figyelmetlen nemtörődömség, amivel átnézett rajtunk.
Akkora indolenciát már régen láttam. Valamikor még az átkos ántivilágban, amikor örülhetett a vendég, hogy egy-egy helyen verés nélkül megúszta személyzet abuzálását mindenféle haszontalansággal, úgymint rendelések, meg enni-inni vágyás.



Hát, nincs további kísérletezési kedvem, ide többet nem megyek.
Vakvarjú, vastag piros vonallal kihúzva a listából.

Vakvarjú

Március 13. péntek. Meglepetés buli. Bunny barátunk munkahelyről való szabadulásának alkalmából. Mindenki készült valami kis meglepetéssel. Commandante összeírt egy listát, amit a nyúl megnövekedett szabadidejében el kellene végezni, tőlem kapott egy munkajogi tanácsadásra beváltható bónt, kizárólag mindenféle okirat aláírása előtti időre, meg egy internet előfizetés kapcsán neki járó, az előfizetési díjból leírható visszatérítést, az Ice Dsl Kft jóvoltából, a fiamtól egy vírusírtó program kedvezményes megrendelési lehetőségét, Thomastól, egy ajándékkosarat, két nyúl figurával, káposztával, répával, karalábéval, meg csoki nyúllal. Garf hozott neki nyúltápot, éhenhalás ellen, biankó üdülési csekket, ha nem lenne miből búvárkodni menni, meg a egy lila nyulat, hogy nem maradjon egyedül a bajba.
Zooktól pedig kapott, egy sehová sem csatlakozó pánik gombot. Csak szólj, ha baj van jelszóval.
És az volt a legjobb, hogy még csak nem is sejtette, hogy ő lesz a bulin a címszereplő. Még tegnap előtt is azon vívódott, hogy nem is jön el, mert a 11.kerületből hogy megy haza Kőbányára éjjel.
Na erre a nagy Kéktől kapott egy taxi csekket. Mert mégiscsak érdekes lett volna nélküle a buli.

Kicsit meg is hatódott.

És persze vacsorázni is akartunk, meg némi söröket magunkhoz venni. Ehhez a nagy Kék ajánlatára most a Vakvarjú nevezetű műintézménybe mentünk.

A hely szép, igényesen kialakítva, berendezve, tele vendéggel. Tényleg szükséges volt asztalt foglalni, nemcsak azért, mert tizenketten voltunk, hanem azért is, mert tele volt.
A kemencében sült kenyérlángosuk kifogástalan volt, ami az előételt pompássá tette. Finom volt a padlizsán krém, a halkrém, az aszalt paradicsomos feta sajt kockák, pedig egyenesen pompás volt.
Nem így a főétel. Amikor megláttam hogy van hagymás rostélyost, mint külön ajánlat, megjelent a lelki szemeim előtt egy méretes rostélyos, két-három centis vastagságban, belül omlós, kívül ropogósra sütött pirosas szelet hús, ráhalmozott ropogós hagyma karikákkal, pirosra sütött krumpli szeletekkel, savanyú uborka szeletekkel és összefutott a számban a nyál. Eldőlt, hogy mit akarok enni. Commandante a kacsa steak baconba tekert pecsenyemájjal, krumplipürével csábításának engedett. A fiam, joghurtban pácolt vasalt bazsalikomos csirkemell steak saláta ágyon, pirított burgonyával című, bejáratott ételt választott.

Hát nem voltam elragadtatva! A rostélyos egy papírvékonyságú, kemény, rágós, száraz szelet volt. A krumpli egy rosszul sütött száraz, és ízetlen fagyasztott krumpli volt. Egyedül a hagymakarikák voltak jók, és ehetők.
Történelmi ritkaság, ha én nem eszek meg egy adagot, de most a hús harmadát, és a krumpli felét visszavitte a pincér.

A kacsa mell sületlen volt, a máj pedig sose látott kacsát. Igaz nincs is a nevében, hogy pecsenyekacsa májat kap a delikvens, de az se, hogy pulykamáj lesz baconba tekerve...

A csirkemell ellen nem sok kifogás merült fel.

A többiek kemencés kenyérlángosos rendelése beváltotta a reményeiket. Elégedettek voltak vele.

A pincérek sem álltak a helyzet magaslatán, én úgy gondolom, hogy 12 emberhez már akár lehetne egy önálló pincért is rendelni, de semmiképpen se jó, ha a pincérek közül, aki arra jár, és akit éppen sikerül elcsípni hosszas integetés után, hajlandó felvenni a rendelést, de mire a többiek felocsúdtak, hogy jé itt a pincér, lehet rendelni, az már el is tűnt.

Szóval a kiszolgálás szervezetlen. Véletlenszerűen jártak arra a pincérek, pedig, ha többször jönnek, rendszeresen elviszik az üres poharakat, és megkérdezték volna, hogy hozhatnak-e még inni, vagy kérünk-e desszertet, vagy csak figyelemmel kísérik az asztalt, sokkal nagyobb fogyasztás lett volna.

Apropó desszert! Mivel nem laktam jól, vigasztalódni akartam egy kis sütivel. Kértem egy klasszikus somlóit, Bunny meg csatlakozott.
A pincérnő kisvártatva visszajött, hogy a somlói megromlott, hozhat-e valami mást. Hmm-hmm.
Ez is csalódás.

Kár.

Összefoglalva az étterem nem kap túl jó minősítést tőlem, ha valaha visszamegyünk a Vakvarjúba, az csak és kizárólag az előételként felszolgált kenyérlángos miatt lesz, meg hogy megkóstoljuk a kemencés kenyérlángoson sült ételeiket.

Viszont az este mégiscsak jól sikerült, mert a társaság szokás szerint jó volt, jól éreztük magunkat, jókat beszélgettünk, vigyorogtunk, és az étel és az étterem miatti csalódottságom kivételével jó kis este volt.