Öreglebbencs, slambuc, öhöm

Gyerekkorunk kedvence jön most,   ami eredetileg alföldi  pásztor étel, de nagyanyám szelidített konyhai változata szerint tűzhelyen főzzük.

4-5 marék (személyenként 2 marék + 1 marék a lábasnak) lebbencstészta, összetörve, olyan tízforintosnyi darabokra
1 kis fej vöröshagyma apróra vágva ( én újabban már lereszelem és az így keletkezett vöröshagyma krémet pirítom)
1 gerezd fokhagyma szintén lereszelve, vagy fokhagyma nyomón áttörve
személyenként 10 deka húsos füstölt szalonna apró kockára vágva ( egy kis csípős kolbász karikára vágva sem árt neki)
1 paradicsom
1/2 zöldpaprika
ízlés szerint só (ha kell még a füstölt szalonna mellé)
személyenként 2-3 krumpli, vékony karikára vágva, és alig sózott vízben felfőzve

A szalonnát  kiolvasztom és ropogósra sütöm, kiszedem a zsírjából, a kolbászt megpítom szintén kiszedem  és félre teszem. Felteszem főni a krumplit.
A zsírban megpirítom a lebbencstésztát, - beleteszem a forró zsírba és a tűzön addig kevergetem, míg a tészta felhólyagosodik, és zsemleszínűre pirul. A megpirult tésztát a lábas egyik felére húzom, kicsit megdöntöm a lábast, hogy a zsír a szabad részre folyjon, és beleöntöm a krémesre reszelt vöröshagymát, fokhagymát és megpirítom.
Összekeverem a lebbenccsel beleteszem a paradicsomot, fél zöldpaprikát és felöntöm a forrásban lévő krumplis lével, beleszórom a megsült szalonna kockákat. Rövid lével addig főzöm, ameddig a tészta megpuhul, és az egész elfőtte a levét belekeverem a kolbászkarikákat és  kész.
Teljesen lé nélkülinek kell lenni.

Én még tálalás előtt, egy egész felvert tojást szoktam belekeverni, és átsütni vele. Én így szeretem.

SLAMBUC, ÖHÖM

szintén a lebbencs alapú öregre - lé nélkülire -  főzött étel neve, kicsit másként főzik, mert rendszerint nyílt tűzön, bográcsban, parázson, nem keverik, hanem a bográcsban forgatják, feldobva kissé, hogy a krumplis tészta megforduljon a bográcsban. Ehhez jelentősen zsírosabbnak kell lennie az ételnek. Akkor kész, amikor összeáll az egész, felveszi a bográcsformát és megfordítás után is szinte úgy marad.

Étterem kritika: Gyradiko- egy falat Görögország!

A Gyradiko Taverna a budapesti III. kerület Királyok útja Pünkösdfürdő utca sarkán, a strand bejárattal szemben van.
Régen kiszemeltük már, hogy egy adandó alkalommal elmegyünk és eszünk náluk. Persze előtte most is megnéztem a holnapjukat, az étlapjukat, és örömmel készülődtünk, mert hangulatos jóízű vasárnapi ebédnek néztünk elébe. A görögös kék és fehér hűsítő színe igen kívanatos volt a rekkenő hőségben. Nos az első csalódás akkor ért, amikor az üvegezett terasz minden ajtaja kinyitva állt, az utcán lévő teraszon ócska műanyag kis kerekasztalok és tűző napsütés fogadott. Az üvegezett kalickán belül igényesebb a berendezés, emberek ülnek sűrűn, éppen csak lehet helyet találni, de az igazi megdöbbentő felismerés akkor ért, amikor kiderült, hogy önkiszolgáló helyen járunk.
Így aztán szépen beálltunk a sorba, és vártunk arra, hogy elmondhassuk mit szeretnénk. Tudom, hogy kint is 34 fok van, de bent egy kicsit több volt, hiába a nyitott ajtó, ablak, folyt a víz mindannyiunkról. Álltunk hősiesen, mögöttünk is szépen gyarapodott sor- ez azért nem kis bizakodásra adott alkalmat, mert ha ilyen körülmények közé tömegesen jönnek az emberek, akkor itt valami nagyon jó kell, hogy legyen.
A sor gyorsan haladt, elmondtuk mit szeretnénk, kifizettük, megkérdezték a nevünket, és kerestünk egy asztalt, ahová le tudtunk ülni. Szerencsénk volt éppen megürült egy asztal a fa alatt, és kezünkben az üdítős üveggel leültünk és vártunk. Nézelődtünk. A szomszéd asztalnál egy család hatalmas Gyradiko tálat evett, és a három felnőtt két gyerek csapaton derekasan kifogott a tál, több mint felét be kellett csomagoltatniuk. Még kicsit se unhattuk el magunkat, amikor a mikrofonból nevüket hallva jelentkezhettünk az ételért. Műanyagtálcát, műanyagtányért kaptunk, rajta a két gyros.
Íme:



Az adag nagysága megfelelőnek ígérkezett. A tzatziki kellemes volt, kellően yoghurtos, és kellő mértékben fokhagymás és kellően hűvös volt. Nekem ugyan hiányzott belőle a citromlé és a kapor zamata, de mint ahogy a töltött káposztát kis hazánkban, a tzatzikit a görögöknél is legalább annyiféleképpen csinálják, így aztán ez nem volt probléma most sem.
A krumpli ugyan valódi, karikára vágott sült krumpli volt, de azt egy nagy tálból, előre sütötten tették a tányérunkra, és hogy ne legyen igazán állott, hát eleve túlsütötték, voltak olyan darabok, amiket nem lehetett megenni.
A hús, nos hát a hús, mint minden gyros lelke, az bizony csapnivaló volt. A nekem jutott adagban minden kis darabka túlszárított, ízetlen, alig fogyasztható volt. Igyekeztem a kevéssé kiszáradt darabkákat kiválogatni, de nem sok sikerrel jártam, így egy jelentősebb mennyiséget ott is kellett hagynom.
A pita igen különleges volt. Nem a szokásos, amit az araboknál vagy a törököknél megszoktunk, sőt én bevallom ilyet még nem is láttam, nem is ettem. Olajos volt. Nagyon. Nem lehetett benne
"zsebet" találni, viszont be volt fűszerezve és át volt itatva olajjal. Igyekeztem a tzatzikivel meg a paradicsommal enni, de ennek a felét is ott kellett hagyni, mert ehhez is nehéz, és túlzottan olajos volt.

Összességében nem volt jó az egész.
Az eleve csalódás után, hogy önkiszolgáló hely a magát tavernaként hirdető és a honlapján megtévesztő régi képeket, terített és terítékes asztalt mutató vendéglátó hely - csak újabb csalódás volt maga az étel. Lehet, hogy van aki szereti ezt a fajta, száraz húsfalatkás, agyonsütött, langyosra hűlt krumplis, a hús alá tett hagymakarikás gyrost, de én nem.

Nos a gyros török étel. A török tudják legjobban készíteni. Legjobbat az ő kezükből ettem, akár Törökországban, akár Svédországban akár Ciprus török oldalán, akár a békásmegyeri Basa büfében. Csak hogy össze lehessen hasonlítani a kétféle gyrost, itt van a Basa büfé adagja.

Én maradok Ahmednél!